Mély zsákból ismeretlenül
a napsütés előkerül.
Láttak már villogó reves fát,
éjszaka világitó gombát,
mocsári ugráló lidércet,
foszforosan tündöklő ércet,
de napsütést, nappalt soha,
csupa fénypetty az éjszaka.
Valaki megnyitván a zsákot
hoz nagy darab világosságot
s a sötétből kék gömbölyűség
magasúl, felhőtlen derült ég.
Majd tarkán és idegenül
a zsákba újra elmerül.
Weöres Sándor
Festményrészlet: Carl Larsson - Midvinterblot 1915.
„ Jóllehet az ókort Görögországgal és Rómával azonosítjuk. Ez alapján a kultúra, amely kívülről hatott a germánokra Rómából, Görögországból és Keletről ered. Mivel ez igaz is és az antik befolyás még a modern időkben is meghatározó, így, ha meg akarjuk érteni a germán történelmet, akkor ismernünk kell a földközi-tengeri kultúrákat is. Azonban óriási tévedés az az elképzelés, hogy a germán kultúra kizárólag a Földközi-tenger menti országokból ered, vagy, hogy germán ókor nem is létezik, csak klasszikus.”
Germánok az őskorban, 1924.
Karl Gustav Paul Christoph Neckel (Wismar, 1878. január 17. – Drezda, 1940. november 24.) német középkorkutató, szakterülete a germán és skandináv középkor. A keresztségben apja és nagyapja neveit kapta. Wismarban a Régi Városi Iskolában (Fenti képen az északi oldala látható, megközelítőleg 1875-ből.) érettségizett 1896-ban. Latinban, valamint fogalmazásban is kimagaslott társai közül, már ekkor is előszeretettel foglalkozott germanisztikával. Ezután Münchenben, majd a negyedik szemesztertől Lipcsében hallgatott filológiát. Berlinben folytatta tanulmányait, ahol Andreas Heusler személyében egy kiváló tanárra és későbbi jó barátra lelt. A fiatal hallgató érdeklődésének középpontjában, valószínűleg tanára hatására, az északi mondák, legendák és az ógermán nyelv álltak. 1900.május 26-án nála doktorált. Doktori disszertációjának címe: Az ógermán vonatkozói mellékmondatokról. Klasszikus műveltsége és a klasszikus műveltség iránti elkötelezettsége már itt is megjelenik. Miután visszatért szülővárosába tanársegédnek, 1904.szeptember 30-án elvette az 1881-es születésű Hannah von Winket. Két gyermekük született, Vera (1906) és Ingrid (1920). 1909-ben habilitált, majd egyetemi magántanár lett. Két évvel később, 1911-ben ő lett Bernhard Kahle professzor utódja a Heidelbergi Egyetemen (északi filológia területen). 1920 nyári szemeszterétől 1935-ig, Heusler utódjaként, egyetemi tanár Berlinben a Friedrich Wilhelm Egyetemen (ma Humboldt Egyetem) germanisztika, kiváltképp az északi nyelvek területén. Ez a katedra 1935-ben a Göttingeni Egyetemre költözött – egy konfliktus miatt Bernhard Kummerrel –Neckelt pedig az új skandinavisztika szak vezetőjének nevezték ki a német filológia szemináriumon. Egy rövid időszakot leszámítva haláláig itt tanított. 1933-tól a Német Hitmozgalom tagja. 1940. november 24-én, 62 éves korában, súlyos tüdőgyulladás szövődményei következtében hunyt el.
Gustav Neckel törekedett arra, hogy az egyéni kutatásai mindig összefüggésben álljanak az egésszel, folyamatosan küzdött a tudomány néphagyománytól való elidegenedése ellen. A gondolat, hogy minden népnek hagyományra van szüksége az életben maradáshoz, teljesen természetes volt neki, és így a tudomány képviselőjeként, kötelességének tartotta, hogy a germánságról a lehető legszélesebb körben, különösen magasabb szintű polgári iskolák tanáraihoz, beszéljen. Tudományos pályája kezdetén publikációinak nagy hányadát a germanisztika egyes területeihez kapcsolódó bevezetések tették ki. Később neve messze Németország határain túl is ismerté vált, különösen az északi országokban jelentett sokat. Gyakran tartott előadásokat a Koppenhágai Egyetemen, a lundi, helsingsforsi és reykjaviki szaktársaságok tiszteletbeli tagjukká választották. Nem sokkal 60. születésnapja előtt az Erfurti Tudományakadémia tagja lehetett. A harmadik Nemzetközi Nyelvészkonferencián Rómában, ahova Németország küldöttjeként érkezett, a „Germán és latin szintaxisról” beszélt. Gustav Neckel tudományos életművét megfigyelve elsőre széleskörű érdeklődése tűnik fel, jobban mondva műveinek sokoldalúsága, amelyek érintik a szerteágazó germán archeológia szinte minden területét.
Írásai, fordításai:
Az ógermán vonatkozói mellékmondatokról, 1900.
Adalékok az Edda-kutatáshoz, 1908.
Thule gyűjtemény - XII. kötet – Hét történet a keleti családokról, 1913.
Amerika első felfedezése kr.u. 1000-ben az északi germánok által, 1913, 1934.
Valhalla, tanulmányok a germán túlvilághitről, 1913.
Tanulmányok a germánok világvége költészetéről, 1918.
Baldur hagyománya, 1920.
Óészaki irodalom, 1923.
Germánok az őskorban, 1924.
Thule gyűjtemény - XX. kötet – Az ifjabb Edda, 1925.
Az egyház kardja és a germán ellenállás, 1926.
Germánok és kelták, 1929.
Germán mondák – I. kötet – Mondák a germán ókorból, 1935.
Germán mondák – II. kötet – Az ókortól a középkorig, 1935.
Germán mondák – III. kötet – Vegyes mondák, 1936.
Edda, 1936.
Germán hősiesség, 1925, 1934.
Ógermán vallás, 1932.
Szerelem és házasság a kereszténység előtti germánoknál, 1932, 1934, 1936.
A germánok hadművészete és stratégiája, 1934.
A germánok kultúrája, 1934.
A germán őstörténet kutatása napjainkban, 1934.
A germánságról (Válogatott dolgozatok és előadások), 1944.
Mától megrendelhető.
Gustav Neckel: Ógermán világkép
A kiadvány Karl Gustav Paul Christoph Neckel (1878. január 17. – 1940. november 24.) professzor, germán és skandináv középkorkutató két tanulmányát tartalmazza, amelyek színes, összefoglaló képet festenek a germán hagyomány világnézeti alapvetéseiről, a sorsba vetett hitről, a sors elleni, becsülendő küzdelemről, a világ teremtéséről és annak pusztulásáról, a kereszténység előtti germán vallásról, a germán istenekről, az istenek és az emberek viszonyáról, barátságáról, küzdelmeikről.
Terjedelem: 62 oldal
Méret: A5
Borító: puhatáblás, ragasztott kötés
ISBN: 978-615-5820-03-8
Nyelv: Magyar
Kiadás éve: 2018
Ár: 1700 Ft.
A szentséggel és kegyelemmel teljes Szent István király azután országlásának negyvenhatodik évében, a Boldogságos, mindenkoron szűz Mária mennybemenetelének napján kiragadtatott e hitvány világból, és a szent angyalok társaságához csatlakozott. Eltemették a fehérvári bazilikában, amelyet ő maga épített Isten szentséges anyja, a mindenkoron szűz Mária tiszteletére. Sok jel és csoda történt ott e Szent István király érdemeinek közbenjárására, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségére és magasztalására, aki áldott legyen örökkön-örökké, ámen. Magyarország-szerte azonnal gyászra fordult a lantpengetés, az ország népe mind, nemesek és nem nemesek, gazdagok és szegények egyaránt siratták a szent király halálát, bőséges könnyhullatással és sok jajszóval gyászolták az árvák kegyes atyját. A szomorúság és fájdalom jeléül gyászruhát öltöttek, az ifjak és szüzek három évig nem táncoltak, elhallgatott mindenféle nyájas, édes hangú muzsikáló szerszám; hű szívek siralmával siratták őt; Gizella királyné pedig elhatározta Budával, gonosz csatlósával, hogy a királyné atyjafiát, a német - helyesebben: velencei - Pétert teszik királlyá; az volt a céljuk, hogy Gizella királyné kénye-kedve szerint cselekedhessék, és Magyarország - szabadságát elvesztvén - akadálytalanul a németek alá rendeltessék. Péter király atyja, Vilmos pedig Zsigmond burgundi királynak volt az öccse; Szent Zsigmond megöletése után azonban a császárhoz ment, a császár pedig a velenceiek fejévé tette, és Gertrúd nevű húgát adta hozzá feleségül: ettől nemzette Gizella királynét. Gertrúd halála után Vilmos Szent István király húgát vette feleségül, ettől nemzette Péter királyt.
Chronicon Pictum
Huszonötödik könyv - [3] A császár, hogy visszaverje a minden oldalról támadó perzsákat, páncél nélkül meggondolatlanul közelharcba bocsátkozik. Egy dárdától megsebesül, visszaviszik sátrába, ahol búcsúszavakat mond a jelenlévőknek, majd hideg vizet iszik és meghal.
...Míg az események ekként zajlottak, a sátrában fekvő Iulianus így beszélt csüggedő és szomorkodó környezetéhez:
"Elérkezett, bajtársaim, mégpedig túlságosan hamar, az az idő, amikor el kell távoznom az életből. Örülök, s nem kesergek, nem szomorkodom, mint némelyek hiszik, hogy életemet a természet követelésére becsületes adósként adom vissza. A filozófusok általános véleménye meggyőzött engem arról, mennyivel boldogabb a testnél a lélek, és arra gondolok, hogy inkább örülnünk, mintsem búsulnunk kell, ha rosszabb helyzetből jobb helyzetbe jutunk. Azt is észben tartom, hogy az égi istenek a legjámborabb embereknek legnagyobb jutalomként küldték a halált. Én - nagyon jól tudom - azt kaptam feladatul, hogy ne hátráljak meg a rám tornyosuló nehézségek elől, ne engedjem magam megalázni, vagy letiporni, mert tapasztaltam, hogy minden fájdalom letöri a gyávákat, de meghátrál az állhatatosak elől. Nem bánom tetteimet, nem gyötör semmilyen súlyos vétek emléke. Akkor is, amikor ismeretlenségben és szűkös viszonyok között éltem, akkor is, amikor átvettem a császári hatalmat, lelkemet - amely, hitem szerint, mintegy az égi dolgokkal való hasonlatosság folytán szállt belém - makulátlanul megőriztem. A polgári ügyeket megfontoltan intéztem, háborúkat a körülmények mérlegelésével indítottam és hárítottam el, noha az elhatározások sikere és hasznossága nem mindig jár együtt, mivel minden vállalkozás kimenetelét felsőbb hatalmak tartják fenn maguknak. Meggondolva, hogy az igazságos uralkodónak célja az alattvalók boldogulása és jóléte, mindig, mint tudjátok, emberséges intézkedésekre hajlottam, száműzve cselekedeteimből minden önkényeskedést, mint a közügyek és az erkölcsök megrontóját. Örömmel távozom abban a tudatban, hogy bárhová állított engem a veszélyek megfontolásával a haza mint szigorú szülő, mindenütt szilárdan helytálltam, mert hozzá voltam szokva, hogy a hirtelen támadt viharokat megzabolázzam. Nem szégyellem bevallani: megbízható jövendölésből tudom, hogy fegyver által fogok meghalni. Hódolattal adózom az örökkévaló istenségnek, hogy nem alattomos cselszövények, sem hosszú kínos betegség folytán vagy elítéltként halok meg, hanem fényes dicsőség közepette, hírnevet szerezve távozom ebből a világból. Mert ugyanúgy félénknek és gyávának kell mondanunk azt, aki szükségtelenül akar meghalni, mint azt, aki retteg a haláltól, amikor elérkezett az ideje. De elég a szóból, mert erőm már végére jár. Az új császár kiválasztásáról azonban óvatosságból hallgatok, nehogy tájékozatlanul mellőzzem az arra érdemes férfiút, vagy megnevezzek valakit, akit arra méltónak tartok, és a legnagyobb veszedelembe sodorjam, mivel netán egy másik van kiszemelve. Mint a hazának hű fia azt kívánom azonban, hogy jó uralkodót válasszatok utódomul."
E nyájas szavak után családi vagyonát osztotta szét végakarataként a hozzá közel állók között. Közben kérdezősködött Anatolius főudvarmester után. Salutius válaszából, hogy az már boldog, értesült annak haláláról, és ekkor ő, aki saját végének közeledtét semmibe vette, barátja elestét keservesen megsiratta. A jelenlévők ekkor mindnyájan sírva fakadtak, de ő csorbítatlan tekintélyével korholta őket, mondván, hogy nem illik gyászolni az égbe, a csillagok közé távozó uralkodót...
Ammianus Marcellinus - Róma története (Szepesy Gyula fordítása)
A viking korszak kezdete - A Lindisfarne-i dúlás (793. június 8.)
„Kr.u. 793. Ebben az évben szörnyű hírek érkeztek a northumbriaiak földjéről, amelyek halálra rémítették a népet; temérdek fénylő vitorla jelent meg a horizonton, forgószelek és tüzes sárkányok szelték át az eget. Hamarosan nagy éhínség követte e félelmetes előjeleket; majd nem sokkal ezután, ugyanebben az évben, a január idusát megelőző hatodik napon pogány férfiak, fosztogatás és mészárlás közepette feldúlták Isten templomát a Szent Szigeten[1].Siga[2] meghalt a március első napját megelőző nyolcadik napon[3].”
Angolszász Krónika
[1] Lindisfarne – sziget Northumberland északkeleti partjainál.
[2] Siga, Sicga, Sigha - northumbriai nemes, az Angolszász Krónika tanúsága szerint I. (Szent) Ælfwald király gyilkosa.
[3] 793. Február 22. – (8th before the Kalends of March) – latinul kalendae, a római naptárban a hónap első napja.
Julianus Imperator: 4. töredék
Ezen felül Jézus olyan szavakkal imádkozik, miket szánalmas alakok használnak csak, kik nem képesek a nyomorúságot nyugalommal viselni. Noha ő isten, mégis egy angyalnak kellett megerősítenie. S ki mondta el neked, Lukács, az angyal történetét, ha ez valóban meg is történt? Mert azok, akik ott voltak, mikor [Jézus] imádkozott, nem láthatták, mivel aludtak. Ezért mikor Jézus imájából hozzájuk tért, úgy találta, hogy bánatukban elaludtak, s így szólt: „Miért alszotok? Keljetek fel és imádkozzatok”, és így tovább.
S azután: „Mialatt beszélt, nagy tömeget pillantott meg, élén Júdással”.[1] Ezért nem írt János az angyalról, mert ő sem látta.
Könyveink elérhetőek a Kötet Könyvesboltban (Nyíregyháza, Dózsa György út 2.) és természetesen a bolt weboldalán is.