„ Jóllehet az ókort Görögországgal és Rómával azonosítjuk. Ez alapján a kultúra, amely kívülről hatott a germánokra Rómából, Görögországból és Keletről ered. Mivel ez igaz is és az antik befolyás még a modern időkben is meghatározó, így, ha meg akarjuk érteni a germán történelmet, akkor ismernünk kell a földközi-tengeri kultúrákat is. Azonban óriási tévedés az az elképzelés, hogy a germán kultúra kizárólag a Földközi-tenger menti országokból ered, vagy, hogy germán ókor nem is létezik, csak klasszikus.”
Germánok az őskorban, 1924.
Karl Gustav Paul Christoph Neckel (Wismar, 1878. január 17. – Drezda, 1940. november 24.) német középkorkutató, szakterülete a germán és skandináv középkor. A keresztségben apja és nagyapja neveit kapta. Wismarban a Régi Városi Iskolában (Fenti képen az északi oldala látható, megközelítőleg 1875-ből.) érettségizett 1896-ban. Latinban, valamint fogalmazásban is kimagaslott társai közül, már ekkor is előszeretettel foglalkozott germanisztikával. Ezután Münchenben, majd a negyedik szemesztertől Lipcsében hallgatott filológiát. Berlinben folytatta tanulmányait, ahol Andreas Heusler személyében egy kiváló tanárra és későbbi jó barátra lelt. A fiatal hallgató érdeklődésének középpontjában, valószínűleg tanára hatására, az északi mondák, legendák és az ógermán nyelv álltak. 1900.május 26-án nála doktorált. Doktori disszertációjának címe: Az ógermán vonatkozói mellékmondatokról. Klasszikus műveltsége és a klasszikus műveltség iránti elkötelezettsége már itt is megjelenik. Miután visszatért szülővárosába tanársegédnek, 1904.szeptember 30-án elvette az 1881-es születésű Hannah von Winket. Két gyermekük született, Vera (1906) és Ingrid (1920). 1909-ben habilitált, majd egyetemi magántanár lett. Két évvel később, 1911-ben ő lett Bernhard Kahle professzor utódja a Heidelbergi Egyetemen (északi filológia területen). 1920 nyári szemeszterétől 1935-ig, Heusler utódjaként, egyetemi tanár Berlinben a Friedrich Wilhelm Egyetemen (ma Humboldt Egyetem) germanisztika, kiváltképp az északi nyelvek területén. Ez a katedra 1935-ben a Göttingeni Egyetemre költözött – egy konfliktus miatt Bernhard Kummerrel –Neckelt pedig az új skandinavisztika szak vezetőjének nevezték ki a német filológia szemináriumon. Egy rövid időszakot leszámítva haláláig itt tanított. 1933-tól a Német Hitmozgalom tagja. 1940. november 24-én, 62 éves korában, súlyos tüdőgyulladás szövődményei következtében hunyt el.
Gustav Neckel törekedett arra, hogy az egyéni kutatásai mindig összefüggésben álljanak az egésszel, folyamatosan küzdött a tudomány néphagyománytól való elidegenedése ellen. A gondolat, hogy minden népnek hagyományra van szüksége az életben maradáshoz, teljesen természetes volt neki, és így a tudomány képviselőjeként, kötelességének tartotta, hogy a germánságról a lehető legszélesebb körben, különösen magasabb szintű polgári iskolák tanáraihoz, beszéljen. Tudományos pályája kezdetén publikációinak nagy hányadát a germanisztika egyes területeihez kapcsolódó bevezetések tették ki. Később neve messze Németország határain túl is ismerté vált, különösen az északi országokban jelentett sokat. Gyakran tartott előadásokat a Koppenhágai Egyetemen, a lundi, helsingsforsi és reykjaviki szaktársaságok tiszteletbeli tagjukká választották. Nem sokkal 60. születésnapja előtt az Erfurti Tudományakadémia tagja lehetett. A harmadik Nemzetközi Nyelvészkonferencián Rómában, ahova Németország küldöttjeként érkezett, a „Germán és latin szintaxisról” beszélt. Gustav Neckel tudományos életművét megfigyelve elsőre széleskörű érdeklődése tűnik fel, jobban mondva műveinek sokoldalúsága, amelyek érintik a szerteágazó germán archeológia szinte minden területét.
Írásai, fordításai:
Az ógermán vonatkozói mellékmondatokról, 1900.
Adalékok az Edda-kutatáshoz, 1908.
Thule gyűjtemény - XII. kötet – Hét történet a keleti családokról, 1913.
Amerika első felfedezése kr.u. 1000-ben az északi germánok által, 1913, 1934.
Valhalla, tanulmányok a germán túlvilághitről, 1913.
Tanulmányok a germánok világvége költészetéről, 1918.
Baldur hagyománya, 1920.
Óészaki irodalom, 1923.
Germánok az őskorban, 1924.
Thule gyűjtemény - XX. kötet – Az ifjabb Edda, 1925.
Az egyház kardja és a germán ellenállás, 1926.
Germánok és kelták, 1929.
Germán mondák – I. kötet – Mondák a germán ókorból, 1935.
Germán mondák – II. kötet – Az ókortól a középkorig, 1935.
Germán mondák – III. kötet – Vegyes mondák, 1936.
Edda, 1936.
Germán hősiesség, 1925, 1934.
Ógermán vallás, 1932.
Szerelem és házasság a kereszténység előtti germánoknál, 1932, 1934, 1936.
A germánok hadművészete és stratégiája, 1934.
A germánok kultúrája, 1934.
A germán őstörténet kutatása napjainkban, 1934.
A germánságról (Válogatott dolgozatok és előadások), 1944.
