Hírek

Várkonyi Nándorról megemlékezve - A régi ember (részletek)

„Végső ismeretforrásul megmaradnak számunkra a hagyományok. Magvukban kétségkívül idősebbek, mint a legrégibb csontmaradékok és használati tárgyak, mert forrásuk abban az időben buggyant fel, amikor az ember az állattal és az istennel találkozott, társaságukban élt, és először ébredt tudatára embervoltának. Első emlékei erről a találkozásról számolnak be, erre az időre mutatnak, - de visszamutatnak már, az ember tehát régibb, mint legrégibb emlékei. Ennélfogva arra kell törekednünk, hogy az elferdült és megcsonkult emlékekből kihámozzuk ama kép vonásait, amelyet az ember eredetileg a világról és magáról alkotott. Ez tehát valóban hagyományszerű, formájában képes: rege, monda, mint a "mythos" szó jelentése mutatja (beszéd, szó). De megszületése pillanatában is hagyomány már, s előzménye, amelyből született, a rítus. A rítus viszont kettős: lehet jel-cselekmény és lehet jel-kép, azaz szertartás és szimbólum alkotása, használata. Mindezek összege és rendszere alakítja ki a mítikus világképet. Kihüvelyezéséhez az antropológia és az etnológia, a néprajz és a régészet segédeszközül annyiban használható, amennyiben beilleszthetők a képbe. Mert a hagyomány, a mítosz a valóság eredeti mintája, megzilált formájában is dokumentum, - az egzakt tudománynak hozzá kell igazodnia. Koponyacsontból lelket, kőbaltából szemléletet, mai emberből régi embert rekonstruálni nem lehet. Nem a tudomány mondja meg mi igaz a mítoszból, hanem a mítosz, mi igaz a tudományból.

A régi ember lélekalkatának megismeréséhez fő forrásaink tehát a hagyományok, közéjük számítva a régi rítusokat is. S ezek minden változások ellenére azt mutatják, hogy az ő ábécéje más volt, mint a miénk, másképp olvasta ki a dolgok jelentését, és élményét, tudását más módszerekkel rögzítette meg. Ha szemlélete és kifejezésmódja a miénkhez hasonló lett volna, akkor olyan magyarázatokat, regéket és jelképrendszereket, röviden: kultúrákat teremt, amiket mi is nyomban felfoghatunk, közvetlenül átélhetünk, ahogyan ő tette valaha. Mi többé-kevésbé megértjük a görög, az egyiptomi, a babiloni, az indus, a kínai, az indián kultúrát, de már ezeknek a megközelítése is nagy és főként újszerű szellemi munkát kíván tőlünk. Ha azonban a régi, igazi mítoszteremtő pszichét megérteni akarjuk, akkor ki kell lépnünk egész szellemi berendezkedésünkből, tér-idő-ok világából, félre kell tennünk az értelem egyedül hatékonynak tartott eszközeit, lemondanunk a megszokott fogalmazás kényelméről.
Tehát: a régi ember nem „olvasott ki” semmit a világ jelenségeiből, egyszerűen azért, mert nem az olvasó, a vizsgálódó magatartásával állott vele szemben; sőt – s itt fordul ellenkező oldalára a kétféle magatartás tengelye – egyáltalán nem állt „szemben” a világgal, a természettel, hanem egy és azonos volt vele. Nem is „természetközelségben” élt, mint a tudomány terminológiája mondja, hanem benne a természetben, kozmikus kapcsolatok közepette. Mi már elszakítottuk a kapcsolatot a természet törvényeivel, külön technikai és fogalmi világot alkottunk magunknak, amelyben tudatosan felhasználjuk, módosítjuk vagy elvetjük az általunk ismert törvényeket, - s ez a tudatosság jelzi az elszakadás tényét: mindenképpen föléjük kerekedni igyekszünk. Nem a tárgya vagyunk már a természeti eseményeknek és folyamatoknak, hanem – ismereteink, akaratunk és képességünk határáig – irányítói. Ahogyan azonban ma sem ismerjük s lényegükben nem tudjuk irányítani például azokat a folyamatokat, amelyek szervezetünket építik, vagyis ezeknek csak tárgyai vagyunk, - ugyanúgy tárgya volt a természet összes törvényének a régi ember, viszont teljesebben, eszközök nélkül, közvetlenül birtokolta őket, és alkalmazkodott hozzájuk.”

„A mítoszok a Kozmosz, a természet nyelvén szólnak tehát, de ugyanakkor mindig az anyagfölöttit, az eszmeit is ábrázolják, a téren, időn és okon kívüli valóságot, az elvont lényeget, a metafizikumot. A régi ember egy szellemtől áthatott világról bírt élményt, amelynek birtokába a belső látás juttatta el. Az élménynek tehát az intuíció volt az egyetemes, az értelmi munkát mellőző „módszere”, törvénye, s ez tette képessé a régi embert arra, hogy látszólag mesés képekben, játékos regékben a mindenség életének olyan igazságait, rejtett titkait, távoli eseményeit ragadja meg, melyeket nem tapasztalhatott, s amelyeknek földerítésében a tudomány csak cammogva bírja követni. Mert a régi tudást, a belső látást elvesztettük, tekintetünk elfordult a szellem fizikán túli régióitól, s csak az érzékletes, felületi, okokkal kinyomozható világ maradt számunkra felfogható, melyet érzékeink szűk körébe zárt értelmünk teljesen emberszabásúvá alakított át. Ezt a világot már nem járják át az egyetemes élet áramai, nem tartja össze a Kozmosz harmóniája.”

Várkonyi Nándor - Az elveszett paradicsom

 


Metszet: Petrarca-Meister - Der Mensch im Gleichgewicht der vier Elemente 1532. 

Kapcsolat

  • Disciplina Kiadó
  • 7623 Pécs
    Rét u. 45.
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Bejelentkezés

Facebook

Copyright 2015 © Disciplina Kiadó | Minden jog fenntartva.
Scham Industries Duvinet