Hírek

A kultúráról (1913)

    Mennyi csodás harmónia pihen azokban a húrokban, mennyi dal, mennyi ének szunnyad némán fuvolákban, harsonákban. Mindezeknek pedig felébresztője, a kitapogatója az emberi lélek. És én azt gondolom, mily sok nagy, csodálatos, sokféle világ, mennyi szépség, boldogság, tökéletesség pihen a mi kultúraalatti rétegeinkben; mennyi szépséget, mennyi boldogságot lehetne kiteremteni, elővarázsolni ebből a minket környékező valóságból. Ide igazán szintén harmonizáló tehetség, ide élet-ébresztő energia, ide kultúrmisszió kell, mely alacsonyságból felsőbb színtájakat, mely durvaságból finom életet, finomabb műveltséget tud előteremteni. És ezt a nagy munkát végzi az emberi ész, végzi az emberi akarat; és ezen nagy zászló alá, a kultúra zászlaja alá szegődik manapság úgyszólván minden törekvés tudományban, művészetben, gazdaságban, társadalomban, [és] azon német közmondás szerint: Wo Könige bauen, da stöhnen die Kärrner: ahol a királyok építenek, ott a kisebb talyigások, ha nyögnek is, hozzájárulnak az építéshez.
    Minden kultúrát két irányban kell szolgálni. Az egyik irány az ismeretterjesztés, a másik a vallási, erkölcsi, gazdasági, társadalmi, jogi irányzatnak finomodása. Ami az elsőt illeti, az ember belevan állítva, bele van ültetve a világba: hisz voltaképp állni se tud, járni se tud, mikor a világra jön, és valami ín-kultúra, izom-kultúra kell, hogy az első lépést megtegye. Bele vagyunk állítva a világba, de házunk nincs, ruhánk nincs; földünk van, de ételünk nincs; erőnk volna, de az mind szunnyad és pihen; felettünk ég van, de tele villámmal; körülöttünk tenger, tele veszéllyel; lélekzünk levegőóceánt tele miazmákkal, és az élet olyan nagy próba, az életkialakítás millió veszélynek legyőzésével jár. Ide tudás, hozzáértés kell. Bele kell kapaszkodnom ebbe a földbe, hogy anyaföldem, éltető emlőm, hazám legyen. Ezt a levegőt meg kell tisztítani, hogy az életnek lehellete s ne a halál levegője legyen. Ezt a tengert, ezt a villámot, mindent, ami körülvesz, le kell fogni, hogy ereje le ne törjön, hanem emeljen. De ezt mind tíz újjammal s főleg világító szellememmel teszem. Nekem vályogot kell vetnem, hogy építsek, szálakat kell sodornom, hogy ruhát szabhassak, nekem világot kell meghódítanom, hogy puha fészket építhessek, hogy házi, társadalmi, nemzeti, engem megértő nemzetközi közönséget szerezzek az emberiségben.
     Ehhez megértés, elmélkedés, felfogás kell, ehhez sok ismeret kell. De hogyha én ismeretet ismeretre halmozok, ha tudományos könyveket könyvtár számra írok, ha csodálatos egyetemeket állítok absztrakt tudományoknak, s ha engem az egész hatalmas tudomány nem vértez fel, nem állít lábra, ha az egész tudomány engem élni meg nem tanít: akkor én szintén elhalványodok, elhervadok, elgyengülök, elpusztulok. Kultúra: nem tudomány kazal számra; kultúra nem művészet múzeum-számra; kultúra: nem tanultság, absztrakt rendszerekbe való belelátás. Kultúra: a nekem való élet alakításának módja, a nekem való tudásnak érvényesítése; kultúra: a nekem való világnak meghódítása. És úgy gondolom, hogy a kultúra terjesztésére, dacára a mai világ tudományának, nagy szükség van. Tudunk sokat, de hogy igazán emberek volnánk a javából, rólunk állítani nem lehet. Absztrakt egyetemeken, gimnáziumokban polírozzák eszünket; de hogy ezt a világot, ezt az életet, ezt a vad bikát szarvánál fogva legyőzni, lefogni tudnók, ettől a kultúrától nagyon messze vagyunk. Nekünk olyan ismeretterjesztés kell, mely élni megtanít, amely minket küzdeni és győzni képesít. Nekünk olyan ismeretterjesztés kell, amelynek nyomában erejénél és szelleménél fogva mi erőteljes életet élő, győző emberek, boldogságot teremteni tudó nemzet, emberszámba menő közület, közösség tudunk lenni. Ha a karlsbadi forrást műremekekkel úgy körülépítik, hogy az elapad, akkor ez nyomorult munka lenne; ha minket harangszerelésre úgy tanítanának, hogy inspirációnkat elfojtanák, az nyomorult művészet lenne; ha gyermekeinket úgy teletömik tudománnyal, hogy vérszegények lesznek, az emberölő, nemzetpusztító kultúra. Kultúra – nem ilyen ölni-tudás, hanem küzdeni-, győzni -tudás kell nekünk; oly ismeretterjesztés, amelytől az ember életre képesebb, küzdelemre alkalmasabb, győzelemre hivatottabb lesz. S nekünk ezt a kultúrát ki kell tűznünk szemünk elé, mikor az ismeretet akarjuk terjeszteni.
     De van még egy másik irány, amely összefügg ezzel, s amelyre következtetni lehet az elsőből. A mi kultúránknak iránya: nagy erkölcsi, vallási, családi, társadalmi, jogi értékek kiemelése a világból. Ha az ember lábán állni tud, lelkének, kedélyének egyensúlya még nincsen biztosítva. Valaki kitűnő táncos lehet, és kedélye folyton labilis egyensúlyban szenvedhet; valaki külsőleg nagy művész lehet, harmonizál hangokat, és nem tudja harmóniába hozni saját belső világát. Épúgy nekünk nem elég csak, hogy házat építsünk és abban valahogy lakjunk, lerójuk időnket; nekünk otthon kell abban a házban és társas közület. Nekünk más emberekkel kell élnünk. A ház akármilyen pompás, ha pusztában áll, végre is siralomház. Annak a háznak a szomszédos házak között, az utcában, a faluban, a városban kell állnia. Nekünk az otthon mellé társadalmat kell teremteni; de az otthon nem három-négy embernek a szövetkezete, és a társadalom nem nagy tömegek együttélése, hanem az otthon a szellem és lélek, a finomság és szeretet, és az a társadalom lelkiismeret, hűség, megbízhatóság, iparkodás, bátorság, jellem. És az a nemzeti emberség nem sematizmus, nem népszámlálási adat, nem statisztika, nem fiziológia, nem embertömeg, hanem csodálatos szervezet, melynek lelke az erény, az erkölcs, a hit, és kapcsai nem az izmok, az inak, hanem az együvétartozás, áldozatkészség, szeretet, odaadás. Ez lesz az igazi kultúra, amely ezeket az elemeket ki tudja emelni. Hogyha egy nép oly alacsony fokon áll, hogy van benne néhány úr, de sok a szolga, az nyomorult kultúra.
    Ha vannak társadalmi ellentétek – nem különbségek, akkor hiányzik a szellem és az élet, hiányzik az igazi kultúra. Ha van társadalom, amelyben az ellentétek összeütközésekbe, krízisekbe kergetik az ifjakat, ha a politikai, a szellemi világban világnézetek harca dúl, ez nyomás, harc, összeütközés és nem harmónia. Rászoktatni önmagukat, az egész társadalmat az egyetértésre, az együttérzésre, az együttműködésre, a különböző társadalmi rétegeket magasabb társadalmi harmóniára, beleállítani a világba az őszinte jóindulat kultúráját, beleállítani a munkásságnak, a megbízhatóságnak, hűségnek szelemét! <<Uram, jöjjön el a Te országod!>> Már igazán imádkozó gyermeked leszek. Átérzem, hogy ezek oly nagy célok, hogy értük lelkesülni kell, de megvédeni őket, a Te legfelsőbb hatalmad, gondviselésed kell. Bízom, hogy az is meglesz.
     Hogy a magyar kultúrának ebben az irányban nagy szükségletei vannak, azt mindnyájan tudjuk. Képzeljétek csak, hogyha tűz üt ki, amint kiütött egy nagy alföldi városban, elhamvad a városház, a templom, és azután szóvá tétetik a dolog, és nyilatkozik a városkapitány, hogy miképp lehet, hogy oly kevesen oltottak, a felelet: mert mind részegek voltak. Istenem, egy ily kultúrába még sok erkölcsi, társadalmi nemes betét kell, míg az emberek megállanak és megállják helyüket. Hogyha egy asszony, aki bűnösen, elváltan él férjétől és más valakit édesanyja meggyilkolására bíztat és azután az esküdtszék által felmentetik, jóllehet a közvélemény elítéli, és a legnagyobb magyar városvirágcsokorral jön az ilyen asszony elé, úgy-e az ily intelligencia és erkölcsi érzés még nagyon silány és alantas? Ide kellenek emelések, a mélységnek taszító, emelő erői, hogy a kellő színtájat elérje.
       Hogyha egy orosz könyv megjelenik magyar fordításban és megjelennek a különféle újságok jelentései, a közönség mit sem törődik vele, de mikor az ügyészség veszi kezébe a Szanint, - mert ez az a könyv – akkor a második, harmadik, negyedik kiadás négyszeres, ötszörös, hatszoros áron elfogy, a közönség töri magát érte, olvassa ezt a remekművet – hiszen az ügyészség remekműnek deklarálta, - úgy-e az ilyen közönség az intelligenciának és erkölcsiségnek még nagyon alacsony fokán áll, és kell hozzá kultúrmunka, hogy valahogyan kiemeljük onnan. Ha lehetséges, hogy a magyar közigazgatás mai állása és a magyar lélek gondozása mellett Ökörító faluban egy vasárnap délután nyilt pajtában három-négyszáz legény-leány együtt mulat, betorlaszolja, beszegezi az ajtókat és a szabadon lengő láng belekap a szalmába és belevész a tűzbe 250 legény-leány; úgy-e a közérzésnek, a köztapintatnak színvonala itt még nagyon alacsony lehet? Azt mondja Napóleon: Vakard meg az oroszt, rögtön kiütközik a tatár belőle. Én nem akarom mondani: vakard meg a magyart, és lásd, mi kerül ki belőle, hanem bizonyos, hogy egy kis Ázsia kerül ki belőle. Nem veszik sértésnek, ha ezt mondom. De nekünk nem ilyen kultúra kell; mi dolgozunk, törekszünk, nemesbülünk, mindenütt, a kultúregyletben, iskolában, családban, társadalomban, előadásokban, színpadon, mindenütt; mi szolgáljuk az igazi nemes kultúrát. Nekünk nem az újságok lepedőjén papiros életet élő kultúrélet, nem szópuffancsok, frázisok, nem is cigány superlativusokban beszélő, régi magyar dicsőségből élősködő kultúra kell. Ne legyünk nyaktekercsek, kik folyton visszanéznek, nem akarnak elfordulni a régi magyar dicsőségtől s a jelen nyomorait negligálják. Építsünk régi magyar dicsőségünk nyomában új realitásokat, a modern világban új modern kultúrát. Nagy nemzedékeknek méltó és ne korcs ivadékai legyünk, és akkor a kultúrája végre is eljön ennek az országnak.

 

Prohászka Ottokár - A kultúráról (1913) in: Magasságok felé, Szent-István Társulat, 1928.

Dum spiro spero

Kapcsolat

  • Disciplina Kiadó
  • 7623 Pécs
    Rét u. 45.
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Bejelentkezés

Facebook

Copyright 2015 © Disciplina Kiadó | Minden jog fenntartva.
Scham Industries Duvinet